Vass Antal, az ezred tábori lelkésze[1]

             Nem lehet a 39. gyalogezred I. világháborús történetéről beszélni úgy, hogy ne említenénk meg a 39-esek tábori lelkészét, Dr. Vass Antalt. A háború első napjától az utolsóig szolgált az első világháború idején, s noha megtehette volna, nem hagyta el a nyájat a háborús esztendőkben sem. Sok katona őt látta utoljára életében, amikor nehéz sebéből vérezve hallgatta vigasztaló szavait vagy kezéből az úrvacsorát felvette, és az ő imája szállt a 39-es katonák temetésén is. Bizony, sokak nevét bejegyezte az ezred halotti könyvébe…

                Dr. Vass Antal 1884. augusztus 19-én született Dévaványán, gazdálkodó családban. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd tanulmányait a debreceni Kollégiumban folytatta. A várost, mely későbbi ezredének helyőrsége volt, hamar megszerette, és oda későbbi élete során is szívesen ellátogatott. Sikeres érettségi vizsgáit 1904-ben tette le, majd teológiát tanult. Lelkészi pályáját 1908-ban kezdte Temesváron mint segédlelkész, Szabolcska Mihály[2] temesvári lelkész mellett. Fő feladata Temesvár és a szórvány vidék hitoktatása volt, többek között Versecen és Fehértemplomban is megfordult. Ennek során ismerkedett meg a verseci evangélikus lelkész, Greszler Gyula lányával, Greszler Gabriellával. Az ismeretségből szerelem lett, azonban annak beteljesedése még váratott magára: közbelépett a háború!

Vass Antal tábori lelkész (a Vass család archívumából)

                Holott Vass Antal 1910-től a cs. és kir. 68. gyalogezred tartalékos lelkésze volt[3], a mozgósításkor már a 39. gyalogezredhez vonult be. Augusztus 3-án érkezett ki a szerb frontra az ezred főerőivel, és augusztus 18-án későbbi életének fontos állomásán, Pancsován megtartotta első tábori istentiszteletét az uralkodó születésnapja alkalmából. Két nappal később, augusztus 20-án távirat értesítette édesapja haláláról, így rendkívüli szabadságra utazott. Mivel néhány nappal később az ezred megkezdte az átcsoportosítást az orosz frontra, a szabadság végeztével Vass Antal már az új harctéren csatlakozott a 39-esekhez. Folyamatosan tájékoztatta az ezred helyzetéről a toborzóterület lakosságát, a Debreczeni Protestáns Lap oldalain keresztül.

                Míg a szerb fronton a 39-esek csak tétlenül figyelték Belgrád bombázását, itt már augusztus végén áteshettek a tűzkeresztségen, ami borzalmas veszteségekkel járt. Az 1914 őszi harcokban, Rohatin-nál maga Vass Antal is megsebesült, és elvesztette papi palástját (szétszakadt az ellenséges tűzben[4]). A haláltól bal felső zubbonyzsebében hordott bőrtárcája, és az abban az ellenséges lövedéket vagy repeszt megállító ezüst ötkoronás mentette meg. Dr. Baltazár Dezső saját palástját és fövegét küldte el neki cserébe, az alábbi üzenettel:

„Kedves szolgatársam!

Elküldöm neked azt a palástomat, mely emelkedésem lépcsőfokán felkísért a püspökségig s még most is legkedvesebb a maga egyszerűségében nekem. Küldöm azt a föveget is, amelyben a nagy fejedelemnek, Bocskay Istvánnak szobra leleplezése alkalmával H.-Böszörményben az ünnepi beszédet tartotttam.

Istent és hazát jelképez ez a két darab. Istennek és a hazának dicsőségét szolgáld benne s maradjon a tiéd a győzelemmel megvívandó háboru után is.

Adjon tinektek mindnyájatoknak az Isten idvességes karácsony ünnepeket. Legyetek bízók és bátrak. Igazságért küzdetek: tehát nem hagyhat el benneteketaz igazság Istene. A gonoszság eltiporhatja ugyan a gyönge erőkkel támogatott igazságot. De azt az igazságot, a mely a magyar – német szövetség hatalmas hadseegére támaszkodik: nem tudja letiporni földi erő.

Isten neve legyen vezérlőtök, karja pajzsotok, ereje fegyveretek.

Minden bajtársaddal együtt szeretettel üdvözöl

Dr. Baltazár Dezső

Debrecen, 1914. XI/21.”[5]

                Talán a levél és a palást még meg sem érkezett, amikor Vass Antal már egy győzelemről számolhatott be Debrecen város főispánjának:

„Méltóságos főispán úr! Mint Debrecen háziezredének, a vitéz 39-ik gyalogezrednek lelkipásztora, az ezredparancsnokság nevében hazafias örömmel sietek értesíteni méltóságod révén Debrecen szabad királyi város és Hajdu vármegye közönségét, hogy a város és a vármegye fiaiból álló 39-ik gyalogezrednek egyik zászlóalja november 28-án a zemplénmegyei Koskócnál olyan bravúros hőstettet vitt véghez, a mely egyfelől ragyogó betűkkel fog följegyeztetni a hadviselés történetében, másfelől pedig örömmel és büszkeséggel töltheti el Debrecen és Hajdumegye lelkes közönségét. Az ezred ez alkalommal a 16-ik orosz lövészezredet megverte és szétszórta. E hőstett által a 39-ik gyalogezred ismételten a legfelsőbb körök elismerését vívta ki. Abban a jóleső tudatban vagyunk, hogy odahaza épp oly  örömet és megnyugvást fog kelteni ez a híradás, mint a mennyire kitartásra és önfeláldozásra buzdít minket. A ma tartott tábori istentiszteleten ünnepies fogadást is tettünk, hogy hazánkhoz, királyunkhoz holtig hívek leszünk s minden talpalatnyi földet, a mely kedves nekünk, vérünk árán is megvédelmezünk. A jó Isten adjon erre erőt és segedelmet. Hazafias üdvözlettel az ezredparancsnokság nevében Vass Antal, a 39-ik gyalogezred lelkésze.”[6]

Néhány nap múlva, 1914. december 6-án új levélben tudósította Debrecent, ezúttal a Debreczeni Protestáns Lap szerkesztőjén keresztül. Ez csak kiegészítése volt a korábbi győzelemnek, annak lelki előkészítését előadva.

„…Mielőtt azokra a magaslatokra rendelték volna ezredünket, pár órai pihenést tartottunk egy másik dombon. Az idő nagy része étkezéssel és téli ruha kiosztással telt el. Ami még hátramaradt arra használtuk fel, hogy az Örökkévaló segedelmét kértük e nagy küzdelemhez, hazánk védelméhez. „Szemem a hegyekre vetem, honnan jönne  nékem az én segedelmem,” valának az igék, melyek gondolatainkat irányíták. Ezek a hegyek, csakugyan megsokszorozzák a vitézek erejét. (…) Rövid ima után a XXXV. zsoltár következett. És míg bömböltek az ágyúk, ropogott és csattogott a fegyver: a szív bátorságát és bizalmát csak megerősítette az ének:

Mondjad ezt az én lelkemnek:

Tégedet én megsegítlek.

Hölzl őrnagy, ezredparancsnok megköszönve a buzdító szavakat, vezette elszánt csapatát tovább. Nem sok idő múlva megszólaltak a mi ágyúink is. De az orosz még dühösebben támadt, hisz seregének színe-javát állította oda. Alig egy napig állottak egymással szemben: az Isten az ő szolgáit megsegítette. – Még csak annyit, hogy ezredünknek alig volt valami vesztesége. Bebizonyúlt hát a régi ige: „erős torony az Úrnak neve, ahoz folyamodik az igaz és megtartatik.” – Ha Isten segít és papírosom is lesz, abban a reményben, hogy terhükre nem leszek, majd elmondok még egyetmást az én változatos élmeményeimből Nagytiszteletű úrnak. De az írópapír itten ritka jószág. Ez is valami lengyel gyerek irkájából való. Egy tanítónő elhagyott lakásán szemétre hányva találtam. Szegény gyerek, merre, hol bujdosik!? Nekünk lesz a feladatunk, hogy elhagyott házukba őket újra bevezessük. A jó Isten segítsen hozzá! Isten áldását kéri minden jó emberekre. Északi harctér, 1914. dec. 6. Tisztelő szolgája Vass Antal, a 39-ik ezred lelkipásztora.”[7]

                Bár a fronton volt, 1915. június 26-án megválasztották a verseci református egyház lelkészének, de természetesen akkor ezt a tisztet elfoglalni nem tudta.[8] Ezen alkalomból a megalakuló verseci, akkor általa már önállóvá szervezett református egyház üdvözlő levelet intézett a fronton lévő 39. gyalogezredhez, melyre Hittl József ezredes így válaszolt:

                „1915. aug. 24. Midőn ezredünkről való hazafias melegségtől áthatott kitűntető elismerésükért kifejezzük köszönetünket, szívből gratulálunk szerencsés választásukhoz. Önök büszkék lehetnek választásuk eredményére, mert Vass Antal tábori lelkészünk példásan jámbor életmódja, kiváló szónoki és papi képességei által ugy a tiszti-kar, mint a legénység általános szeretetét és becsülését vívta ki magának. Hisszük, hogy a békés jövőben is a m. t. egyházuk vezetését teljes és a legszebb reménységgel teli nyugalommal bízhatják az ő avatott kezeire. Szíves megemlékezésükért még egyszer hálás köszönetünket.”[9]

                A beiktatására 1915 decemberében került sor, és ezen alkalomra két hét szabadságot kapott. December 15-én, Versecen megtartotta beköszöntő beszédét, és ellátogatott Temesvárra, Dévaványára és Debrecenbe is. December 19-én már Debrecenben prédikált a Kossuth utcai templomban.[10]