Szuronnyal a lovasság ellen

                A napóleoni háborúk korában – melyből a 39. gyalogezred ugyancsak kivette a részét- a gyalogsági fegyverek fejlődése miatt a lovasság a gyalogsággal szemben meglévő fölényének jelentős részével már nem bírt. A gyalogság, amennyiben fegyelmezetten, tömeget alkotva harcolt, ellen tudott állni a lovasrohamoknak. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a gyalogság erre jórészt csak állóhelyből, védelmi helyzetben volt képes. Ugyancsak ritkaságszámba ment, hogy a gyalogság a lovassággal szemben támadólag lépett volna fel. A kevés példák egyikét természetesen a 39. gyalogezred hajtotta végre, aminek kiemelt értékelését jól mutatja, hogy a kiemelkedő haditettként elismert támadás vezetőjét, Bakonyi Imre ezredest a Mária Terézia Renddel ismerték el.

Hogy mekkora tett volt ez, jól jellemzi Kossuth írása, aki egy, a szabadságharcunk alatt véghezvitt hasonló haditettet így jellemzett: „Tizenhatodikán egy gyalog zászlóalj – Inczédinek 14-ik számú honvédei – az ellenségnek egy zászlóalj közeledő lovasságát, írtóztató kiáltást közt szuronnyal rohanták meg, és megszalasztották. Ez csaknem hallatlan bátorság. Ily tettet csak Dessaix vitt véghez Egyiptomban a piramisoknál melyekre Napoleon ezen szavakkal mutatott: „Katonák, negyven század néz alá rátok.”[1]

Neumarkt mellett folytak a harcok 1809. április 24-én, amikor a 39. gyalogezred a nevezetes tettet végrehajtotta. Lovasság és gyalogság találkozása nem volt ritka abban az időszakban. A szemben álló francia lovasság szablyával volt felszerelve, de természetesen pisztolyokat is használt. Ez ellen az ezred katonái puskájukkal, illetve azok szuronyaival harcolhattak. A lovasság a gyalogság ellen mozgékonyságát használhatta ki.  Így a kezdeményezés mindenképpen a lovas kezében volt. Bár a gyalogság jelentős tűzerőt képviselt, a mozgásban lévő, vagy éppen alakzatot váltó gyalogság könnyebb préda volt a lovasság számára. Ugyanakkor, mint látni fogjuk, a terep a lovasság lehetőségeit is behatárolta, és az ezt kihasználó gyalogság kiléphetett a passzív szerepkörből.

Neumarktnál az ezredet Bakonyi Imre ezredes, ezredparancsnok vezette harcba (Bakonyi ezredes frissen került az ezredhez[2] a 60. gyalogezredtől). Az ezred a 14. Kleber gyalogezreddel, a 60. Gyulay gyalogezreddel, és bajor lovasokkal támadta a települést[3].  A 39-esek a település előtti erdőből kiverték az ellenséget, és eközben Bakonyi ezredes alól kilőtték a lovát. Ezredesünk gyalog vezette tovább katonáit  Neumarkt ellen. A település széléhez érve látta, hogy abból francia lovasság készül előremozogni,ezért 3-400 katonájával futásban tört előre, hogy a szélső házakat elérve ezt megakadályozza.

Azzal, hogy felismerte a lehetőséget arra, hogy kedvezőbb állásból vívhatja meg ezzel a harcot, magához ragadta a kezdeményezést. A lovasság lehetősége arra, hogy nyílt terepen legfontosabb előnyét, a manőverképességét kihasználja az ezred ellen, megszűnt. A 39-es gyalogság pedig a házak, kerítések és sövények miatt több oldalról is védetten kezdhette meg a harcot.

Az ezred  elöl álló katonái 50 lépésről sortüzet adtak le az oszlop alakzatban lévő lovasságra. A tűz hatására sok ló és lovas lett harcképtelen, és az elesett emberek és állatok miatt kavarodás támadt, ami elzárta az utcát. Tovább fokozta a zavart, hogy az elöl lévő lovasosztály parancsnoka is elesett. [4] Ezután az ezred helyszínre érkező további osztályai,[5] valamint a 14. gyalogezred egy zászlóalja 20-30 lépésről további sortüzekkel pusztította az ellenséget. A harc a házak és sövények kötött fél óráig tartott, mely során az ellenséges lovas ezred csaknem teljesen megsemmisült.

Ezt követően Bakonyi ezredes a 39-es zászlóaljakkal a piactérig tört előre, ahol egyesült a 60. gyalogezreddel. Az két ezred közös erővel megsemmisített egy második lovas ezredet is.

A harcok végeztével csak a 39-esek 600 francia lovat zsákmányoltak.

A legénységi állományból a harcokban tanúsított bátorságáért Knatt Mihály tizedes ezüst vitézségi érmet kapott. A tisztek közül elesett Karl Algan alhadnagy. A tisztek között megsebesültek: Anton Pöhaker kapitányhadnagy, Anton Grubits százados (súlyosan), Jakob Barollo és Tóth György főhadnagyok, Orosz Ferenc és Roth Ferenc alhadnagyok, valamint Habinay Ferenc, Michael Engel és Karl Boroviak zászlósok. A legénységből elesett 37, és megsebesült 147 fő. [6]

A kivételes haditett, melyre a hadtörténelemben nem sok példa akad, hamarosan elterjedt a haderőben, és széles körben ismertté tette az ezredet. Károly herceg 1809. május 3-i parancsában méltatta a 39. és a 14. gyalogezredet.

Bakonyi ezredes haditettért a Mária-Terézia-rend lovagkeresztjét kapta meg, egyben bárói címet nyert.

A nevezetes tettről  legalább két műalkotás készült. Az egyik Mathias Trentsensky munkája, ami egykor a Bécsi Hadimúzeumban volt megtalálható (jelenleg nincs a múzeum tulajdonában[7]). Ez egy litográfia, és feltételezéseim szerint az alábbi bélyegen ez a mű látható:

Az ezred debreceni tiszti étkezőjének falán volt látható Wilheim Kottmann festménye, aminek címe: Bakonyi Imre ezredes szuronyrohama a francia lovasságra Neumarkt-nál. Ez a festmény a két háború között a magyar királyi Hadimúzeum gyűjteményében volt. A festmény ezek szerint épségben átvészelte a háború végét követő zavaros időket, illetve a Pavillon laktanyában fosztogató román csapatok 1919-es működését. Annyi bizonyos, hogy 1933-ban a kép még a múzeumban volt,[8] jelenleg viszont a festmény ismeretlen helyen van. Elképzelhető, hogy a fővárosunkban dúló 1944-45-ös harcok áldozata lett). A magyar katona vitézségének ezer éve című kötetből ránkmaradt ábrázolása: