Második nap: dühöng a háború

1916. szeptember 15-én délelőtt erős tüzérségi tűz érte az ezred I. és III. zászlóalját. Délután az olaszok betörtek a két zászlóalj közé, majd a mivel a déli szomszéd 61. gyalogezredet is visszaszorították, az I. és III. zászlóaljat a második védővonalba rendelték. Az I. zászlóaljnak az elszakadás csak részben sikerült, mivel kemény harcban állt az olaszokkal. Így sok katona fogságba esett. Mint Ládi szakaszvezető is említeni fogja, a tüzérségi tűz miatt megszakadt híradó összeköttetést hírvivőkkel pótolták, akik azonban rendre elestek, így az összeköttetés az alárendekkel megszűnt. Az ezred teljes vesztesége a nap végére elérte az 500 főt, aminek jelentős részét az I. zászlóalj eltűnt, valószínűleg fogságba esett állománya tette ki.

"Szeptember 15-én reggel kezdődött egy újabb felvonás. Borzasztó gyilkos tűz, a föld úgy reszket, mint egy kisebbfajta szél ha fújja a nyárfalevelet. A mi részünkről már reggel megszólalt a 30,5-től kezdve a legkisebbig mindenfajta fegyvernem. Mégcsak a macska is teszi a magáét, gever und handgranát, gever, masingever,[1] ezek alkotnak egy koncertet.

2 órakor elmentem postra a kompani és baon komandók közé.[2] Alig megyek oda, jön az ordinánc,[3] hogy alárm. A bakatársaság összenézett, pláne, amikor megtudtuk, hogy a 43-asok gégen angrifot[4] csinálnak, mivel kiverték őket. Minekünk pedig elfogták az este bataliont (helyesen: erste, azaz I. zászlóaljat).[5]  El is indultunk tehát mi is, de anélkül, hogy a vipakon mentünk keresztül, hátrafelé vezetett a főhadnagy úr mohariniba, és ott mentünk keresztül a vipakon. Fel a hegyre, azon végig, és leültünk. Közénk vágott egy 15-tös gránát. Két sebesült lett kőtől. Mert ahogy belebújt a földbe (a gránát), nem explodált. Majd különben oda a század fent srapneltűzben mentünk, gesztenyét ettünk végig, amit a srapnel levert.

9 óra lett, mire a regimenczkomendóra értünk. Azt kérdi az ezredes úr Hirkli[6] hány a sebesült és hol voltunk. Ő azt felelte, ő 200 ember helyett nem sturmolhat, mivel a vipakon nem lehet keresztüljönni. Na jó, mivel sebesült nincs, visszamehetünk, ahonnan jöttünk. Vissza is jöttünk a kukoriczaföldre, ahol érett kukoriczát ültettünk, azzal maszkíroztuk a dolgot.[7] De hogy sebesült és halott nem lett köztünk, a főhadnagy úrnak köszönhetjük.

Alig értünk vissza, máris alárm, mivel a 14-nek elfogták a feldnahéját Fehér hadnagy úrral együtt. Na fiúk, mit tegyünk, sturmra menjünk, vagy a faszolást osszuk széjjel. Mi egyhangúlag azt mondtuk, a faszolást osszuk széjjel, mert nincs kedvünk sturmolni. Jó lett, széjjelnéztünk, a faszolást avizálták.[8] Alárm, de nem mentünk, mert a főhadnagy úr nem jött . Na még nincs veszve a háború, elindultunk hát szép lassan. És mire odamegyünk, látjuk a víz közé jött a digó. Na, nem megyünk keresztül a vizen, nem tudjuk meglábalni, mert 5-6 méter mély a víz. A mieink csolnakon jártak, de az is odalett, elvitték a digók a repülőhidat is, ami úgy volt csinálva, hogy két vége kikötve a közepébe pedig egy kő volt kötve, hogy a víz alatt tartotta, hogy ne látsszon.

Az ordinánczot is elfogták, mivel elküldtek egyet, másikat aztán kettőt, az is odaveszett az egyikük, a másik jött vissza. 48 ember maradt oda feldvahéval együtt. Akkor azt mondta, tud úszni, a többi meg nem."[9]