Kiegészítés Daróczi Ambrus történetéhez
A 39-esek egyik ikonikus alakja Daróczi Ambrus, akiről oldalunkon már többször megemlékeztünk. Történetét újabb kiegészítésekkel látjuk el.
A 428. (1916. június 5.) veszteségjelentés beszámol a 13. századnál harcoló Daróczi zászlós sebesüléséről.
Mindemellett pontosításra kerülhetett Daróczi Ambrus utolsó repülőbevetésének néhány körülménye. Eszerint összesen öt ellenséges géppel kellett légi harcot vívniuk, amelyek három támadást intéztek a felderítést végző saját gépünk ellen. Így először egy Nieuport, majd 2 Spad, végül két Nieuport géppel kellett Darócziéknak megvívniuk. Ebből egy gépet sikerült megsemmisíteni, illetve a harmadik légiharc során hőseink lőszere elfogyott – számol be a Magyar Szárnyak 1938. szeptember 1-i száma az 5. oldalon.
Ezt kiegészítve, a gép pilótája szerint a veszélyes terület fölött mindig jelentős veszteségeket szenvedtek, és Daróczi Ambrus a századparancsnok távollétére várt, hogy oda engedély nélkül berepülhessenek. A bevetésen a légiharc előtt két 25 kg-os bombával támadták az ellenség földi célpontjait. Ezt követően kezdett Daróczi hadnagy a fényképezéshez, majd a légiharcban az ellenség nyolc lövedéke érte.[1]
Mindezeken túl sikerült az 1916. március 15-i Daróczi-féle hőstett (lásd korábbi cikkünket) egyik katonájának unokájával felvenni a kapcsolatot. Így megtudhattuk, hogy a kézigránáttal harcoló, és egymaga 29 foglyot ejtő Juhász Imre 1898-ban született Kabán. Sajnos, nem maradt róla fénykép, a háborús évekről pedig nem beszélt családjának, csakúgy, mint fia, aki a II. világháborúban harcolt. Juhász Imre a háború után földműveléssel, állattartással foglalkozott. Igen alacsony termetű volt, unokája szerint épphogy megüthette a mércét a sorozáson. Kétszer nősült, mivel első felesége korán elhunyt. Kért gyermeke volt, egy fiú, és egy leány. Magas kort élt meg, 90 évesen hunyt el. (beszélgetés Juhász Gyulával, a hős unokájával).
Daróczi Ambrussal kapcsolatban a közeljövőben újabb eredmények lesznek olvashatóak a weboldalon. Egy fénykép jogainak megvásárlása is folyamatban van, ami természetesen az oldalra feltöltésre kerül.