Fazekas Sándor

                Mint már a Csige és Fazekas-féle történetből tudjuk, József főherceg több 39. gyalogezredbeli katonát is névről ismert. Közöttük volt Fazekas Sándor is. Lássuk:

                Fazekas Sándor 1882-ben született Püspökladányban. A világháború kitörésekor, 1914. július 27-én vonult be a cs. és kir. 39. gyalogezredhez. Még abban az évben vérhasba esett az orosz fronton, majd a betegségből felépülve 1914 decemberében újra az orosz harctérre került.[1]

                Az orosz fronton, 1915. február 15-én Körösénynél a főherceg állásokat szemlézett, amikor szembetalálkozott „egy jó magyar dalt dúdoló” 39. gyalogezredbéli katonával. Humoros jelenet lehetett, ugyanis a katona, Fazekas Sándor gyalogos hátán bizony egy tele zsák volt.

„Kérdésemre, hogy hová megy? szelíd mosollyal szemében azt feleli, hogy a faluban szalonnát és hasonló dolgokat vett százada részére. „És most – a Rudivojra mutat – odamegyek, hogy bajtársaimnak a vett jószágot átadjam.”[2]

                Az uralkodócsalád tagja, és a zsákot cipelő 39-es katona. Akinek a mosolya valószínűleg annak is szólt, hogy a zsákban egy-két üveg innivaló is lapult…

                Szokás szerint, beszélgetés kerekedett. Innen tudjuk, hogy Fazekas Sándort, mégha jókedvét megőrizte is, elhasználta a háború. Haja-szakálla megnőtt, és bár jó kiállása megmaradt, „szemében valami bánatos kifejezés van.”

                A főherceg a 39-esek hogyanlétét firtató kérdéseire hetyke a felelet: „Jól vagyunk, megvan mindenünk, ami szükséges, nem várunk semmit, csak egy látogatást (a főherceg látogatását).”

                A főherceg a látogatást megígérte, s addig is tiszteltette a 39-eseket. Érdemes közölnünk József főherceg gondolatait, aki Fazekas Sándorban tipikus magyar katonát látott:

„Ezt azért jegyeztem fel ilyen pontosan, mert a magyar katonára nagyon jellemző. Fegyelmezett, feszes katona, de mélyen érző kedélyű. A bánásmódnak vele szemben szeretetteljesnek kell lennie. Mindenekfölött hűséges, megbízható, a végsőkig hősies, ha lelkesíteni tudják; mindennel meg van elégedve, ha szeretettel bánnak vele és ragaszkodását megbecsülik és sorsát vele megosztják. Midőn üdvözletemmel megbíztam őtet, akkor kimondhatatlan melegség lángolt fel tekintetében, telve hűséges szeretettel.”[3] Tanulhatunk ebből még ma is!

                Március 22-én újra találkozott a főherceg és a gyalogos. Aznap -30 fokban harcoltak a 39-esek az oroszokkal, és a 43-asok állásaiba betört erőik kiszorításáért véreztek. Ezekben a harcokban Fazekas Sándor súlyos sebesülést kapott. Mint sebesültet, Kövesre (ma Kolbovce, Szlovákia) szállították, ahol a sebesültek között a főherceg ráismert.

„Meghatottan látom oly vitéz embereimet, most a keserves szenvedést is a legnagyobb türelemmel viselni. Szegény derék Fazekas Sándor, kit múltkor Blednicanál megszólítottam, súlyosan megsebesült és nagyonrosszul van, a halálnak jeges bélyege már szegény szenvedő arcára van nyomva…Kimondhatatlan szomorúsággal néz rám, beszélni már nem tud szegény. Pedig mily szép, víg és erős volt,midőn a minap találkoztunk?”[4]

                És valóban. A sebesülés végzetesnek bizonyult, és másnap Fazekas Sándor gyalogos életének 24. évében, 1915. március 23-án hősi halált halt.

                Nyugodjon békében!