Az első világháború után több 39-es katona nem tért haza a hadifogságból, hanem családot alapított, és a Szovjetunióban élt tovább. De egyiküknek még ennél is kalandosabb volt az élete. Zsuga Imre zászlós a háborúból hazatérve a magyarországi kommunista mozgalmakhoz csatlakozott, majd a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének tagja volt, végül román fogságba esett. Innen már magyar börtönbe került,  hatóság elleni erőszak és orgazdaság vádjával - nyilvánvalóan politikai okokból. Zsuga Imrét 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, azonban 1922 februárjában az oroszokkal kötött fogolycsere értelmében szabadon távozhatott a Szovjetúnióba. Egy 1929-ben tanárának írt levelét közöljük most, később életével részletesebben is foglalkozni fogunk. Egyelőre legyen elég annyi, hogy 1941-ben behívták katonai szolgálatra, és a cseljabinszki kohászati üzem építőcsapatának tagjaként 1943. február 19-n hunyt el.

„Leningrád, 1929 december 28 (a kommunista forradalom 13. esztendejében)

Igen tisztelt Tanár úr!

Mindenek előtt engedelmet kérek, hogy nem szólítom rangjához illően, de az igazat megvallva, halvány fogalmam sincs róla, miféle történelmi változásokon ment keresztül a rang és cím kérdése a kulturállamokban, engedelmet kérek továbbá ha néha-néha orosz betükkel íroka  magyar helyett, de ne tessék honfihűtlenségnek venni, igen ritkán írok magyarul.

Az apám írta az utolsó levelében, hogy a tanár úr gyakran kérdezősködik felőlem. Lehet, hogy nem szép tőlem, hogy enélkül nem is jutott volna eszembe írni, emberek, akiknek a múltjában kevés öröm volt foglalkoznak a múlttal csak azért, hogy tanulságokat vonjanak le belőle, nem pedig kellemes időtöltés szempontjából…

Én például minden esztendőben szeptember havában felidézem azt a napot, mikor a román hadifogságon 1919-ben felolvasták előttema  Márk tanár úr feljelentését, mely szerint én belopóztam a román hadsereg hátába, hogy megszervezzem a hátbatámadást és mindig eszembe jut, hogy ez a domnule Márk az én diák koromban hazaárulásnak nevezte azt, hogyha valaki az ellenséges állam hadserege javára dolgozik. Ebből én minden esztendőben levonok egy bizonyos tanulságot, mert hiszen akkor majdnem a fejembe került a domnule Márk hazafiassága.

Ilyen dolgok néha-néha eszembe jutnak a múltból, igaz, hogy nagyon elvétve, mert nekünk itt van mivel foglalkozni. Mi a világ egy hatod részén építjük a szocializmust. És ez nem kis dolog. Amerika már 60 év óta robog előre, mi meg csak úgyszólván három éve hogy nekirugaszkodtunk. Amerikában 560 millió lóerő dolgozik az automobilokban, nálunk pedig csak 0.8 millió lóerő, mégis mi kiadtuk a jelszót, hogy a legközelebbi években be kell hajtanunk és aztán túlhajtanunk Amerikát és a mi ötéves tervünk első éve megmutatta, hogy nem csak be fogjuk hajtani, de ez előbb sikerül nekünk, mint azt első ízben feltételeztük. A múlt évben mi a nehéz ipar össztermelését felemeltük 27%, míg Amerikában az emelkedés csak 3 % volt az előző évekhez képest. Mi a jövő évre megjelöltünk 47% emelkedést, Amerikában pedig, mint az utóbbi napok eseményei mutatják, aligha lesz még csak 3 % is.

Természetesen ez nem hull ingyen az ölünkbe, de a parancs ki van adva. A parancsot kiadta a forradalom, és a világ egy hatod részének minden dolgozója, vállvetve, egy ütemben kemény, biztos léptekkel huzakodik neki a parancs kitöltésére, nem a korbács, nem az ínség unszolja őket,hanem a jó gazdának az öntudata.

Magától értetődik, hogy számolni napról-napra, mennyire fogy a távolság köztünk és Amerika közt, ez nagyobb élvezet, mint a múlt képeivel foglalkozni. Nekünk a magyar betyárvilág száműzöttjeinek nagyban fog segíteni, hogy majd otthon az orgoványi vitézekkel szemtől-szemben megtárgyalhatjuk a dolgot.

Sokat tudnék írni, de mindezek hihetetlen dolgok arra önök felé…

De meg aztán az igazat megvallva míg a levelet írom, folytonosan érzem, hogy minden erőfeszítésem dacára nem sikerül eltalálni azt a hangot, amelyen arra önök felé levelezni szoktak. Körülbelül úgy üt ki a dolog, mint az a bizonyos história a sükettel, aki nem a feladott kérdésekre válaszolt.

Kívánok a tanár urnak boldog uj esztendőt, mi itt ezt a napot már nem ünnepeljük, mert nem is beszélve arról, hogy nekünk itt minden nap ünnep, ujabb és ujabb sikerek ünnepe, de az uj esztendő nálunk kezdődik október elsején, a gazdasági év kezdetével.

Még egyszer szivélyes üdvözlettel: Zsuga”

Nem célunk politikával foglalkozni, a levél olyan, amilyen 1929-ben elvárt volt a Szovjetunióban.

Mindenesetre 1944-ben Hajdúnánáson az a szóbeszéd is járta, hogy Zsukov marsall valójában Zsuga Imre, és a várost megkímélik majd a szovjet csapatok. Sajnos, egyik állítás sem igazolódott be.

Életéről később részletesebben is besuzámolunk.

Forrás: Serflek István - Bieliczky Sándor: Egy forradalmár életútja 34-39.o.