Ebéd a gyakorlat szünetében
Ez a fotó, aminek digitális változatát ezúton is köszönöm a Darabonth KFT-nek, egy gyakorlaton készült. A kép, mint az azon látható írásról látszik, egy 1899-es gyakorlaton készült, ami 1899. augusztus 08. és szeptember 08. között zajlott. A II. zászlóalj tiszjeinek étkezését figyelhetjük meg rajta.
Bár elméletileg ez tábori étkező, az asztalokon erősen boroskancsókra hasonlító üvegek vannak. Persze lehet, hogy csak hűvös szíkvízet kortyolgatnak abból derék elődeink. Sőt, a bal oldali asztalnál éppen koccintás zajlik.
A háttérben láthatóak a "logisztikás" katonák, fehér kötényben, ahogy a szabályzat előírja.
Azt hiszem, a fehér kendővel átkötött csákójú tisztek talán a gyakorlat döntnökei lehetnek. Talán éppen AAR folyik, és az értékelésen is javíthat az a kis borocska.
Nagy-Halmágy ma Halmagiu, és Romániában található. Bár próbáltam a helyiektől információt szerezni a képen látható épületről, sokáig nem jártam sikerrel. A helyiek erre az épületre nem emlékeznek. Végül egy helyi lakos azt feltételezte, a kép nem is Halmágyon készült, hanem talán a temesvári erődben. Lehet, bár a két helyszínt nehéz összekeverni. Ha mi Várpalotán vagyunk, a bocskaidandar.hu-n nem az jelenik meg, hogy táborfalvai gyakorlat...
A képeslap (Darabonth KFT)