Csige József és Fazekas Bálint hőstette

                Két egyszerű katonáról szólunk most, hogy hőstettük, s nevük fennmaradjon. Egyszerű gyalogosok voltak ők, s mégis az a kegy adatott meg nekik, hogy József főherceg személyesen ismerte őket.

                A 39. gyalogezred 1914 őszén már az oroszokkal harcolt. Először ütköztek meg hasonló, nagy erejű ellenséggel, és ekkor vált bizonyossá, hogy a békében begyakorolt harcászat, a lendületes tömegroham már nem működik. Találkozóharcok sora alakult ki, ennek megfelelően mindkét oldalon rengeteg volt a halott, és bizony százak, ezrek estek fogságba a kialakult zűrzavarban mindkét oldalon. Így esett fogságba két 39-es katona is, Csige József, és Fazekas Bálint.

                Hadifogoly katonák százai közt vitték őket keletre, három napon át. Ők azonban a harmadik éjjel, amikor egy erdőn át hajtották őket, megszöktek. Napokig bujkáltak az ellenség elől. Nappal elbújtak, és csak éjjel folytatták útjukat a saját vonalak felé.

                Aztán egy faluban egy zsidótól rongyos civil öltözetet kaptak, amiben már kicsit könnyebben mozoghattak. De így sem ment egyszerűen. Aludtak úgy padláson, hogy a ház, és a falu tele volt kozákokkal! Öt napot töltöttek el így a padláson egyvégtében, míg egy éjjel az alvó kozákokon átlépdelve kereket oldottak.

                A saját állásokat október közepén érték el. József főhercegnél október 18-án (16-án?) jelentkeztek, hiszen az ő hadosztályának vonalát érték el. S nem elég, hogy jelentkeztek szakadt polgári ruhájukban, de az oroszokról is felderítési információt szolgáltattak.[1] Emellett annyi kérésük volt, hogy visszatérhessenek a 39. gyalogezredhez!

                Vissza is tértek, és folytatták a harcot. Abban az ezredben, amelyre József főherceg oly jó szívvel tekintett, s melynek katonái rajongtak a főhercegért. S akivel később még többször is találkoztak!

                A 39. gyalogezred 1915. január 31-én kötésig érő hóban védte a hazát az oroszoktól. Aznap, mivel a katonák -18 fokos hidegben, derékig érő hóban már harmadik napja egyhuzamban harcoltak, már csak az ezred fele volt hadrafogható. Ennek ellenére, többször közelharcba keveredve tartották az állásokat. Ezek alatt a harcok alatt sebesült meg Csige József, és sebektől vérzett, amikor József főherceg ráismert:

„Csige József 39-es bakát …… ma az utcán látom, amint karját fogva lépdel s útját a havon vérével jelöli meg. Könyökét zúzta össze az orosz golyó; tisztelegni nem tud, csak feszes fővetéssel jelzi azt. Bekísérem az iskolában levő kórházba s ott fejét fogom, míg alaposan bekötözik. Hallom, miként csikorog a könyökében a sok csontszilánk, midőn az orvos helyreigazítja azt….”[2]

                Miután a vérveszteségtől sápadt hős mellére tűzte az I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érmet, Csige gyalogos fogadkozott, meggyógyul, és újra harcolni fog. A főherceg visszaemlékezése szerint olyan sebet kapott, amivel aligha juthatott ki újra a harctérre. Talán olyan maradandó sérülés mégsem lehetett, mivel a háború után Csige József Debrecenben rendőrként szolgált. Mindemellett a nagyezüst okán 1927-ben vitézzé avatták!

                S mint a mesében, néhány napra rá, 1915. február 4-én Fazekas Bálint is újra találkozott „Jóska apánkkal” Nagyberezsnyén (ma Breznica, Szlovákia).[3]  A főherceg így emlékezett erre: „Két 39-es menetszázad jön vígan énekelve! Kimegyek elibük s cigarettákat viszek nekik. Midőn elmegyek mellettük, egy jó mosolygó kerek arcot látok. Fazekas Bálint, ki Luzek Gornyn Csige Józseffel nálam jelentkezett. Megható örömmel jelentkezik nálam, mikor kihívom a sorból, könnyek csillannak becsületes szemeiben…” Hasonlóan Csige Józsefhez, akivel a főherceg felterjesztése ellenére sem kaptak „nagyezüstöt” a sikeres szökés után, ezt a hibát a főherceg helyben orvosolta, és személyesen tűzte fel a megérdemelt I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érmet Fazekas gyalogos mellére.

                Ennek a találkozásnak szemtanúja volt Landauer Béla.  Ő így írta le a találkozást: „…Az úttest egyik felét hosszában 39-es magyar bakák állták el, akik most érkeztek be  a csapathoz. Előttük áll József főherceg prémgalléros hosszú csukaszürke kabátban, lábán szürke hócsizma, keze prémes karmantyúban. Látjuk, amint végigjárja az egész frontot[4] s mindegyik vitézzel szóba áll. Éppen mire egész közel érünk, halljuk a főherceg meglepett felkiáltását:

-          Hát ez kicsoda? Te vagy az, Fazekas Bálint?

Egy Jóképű fiú ugrik elő a sorból, a megszólításra lángba borul arca s már hajol is le a főherceg kinyújtott kezére és csókolja egyszer, kétszer, szorongatja, el nem ereszti.”[5]

Erről a találkozásról később fénykép is készült, amit az időközben megsebesült Fazekas gyalogos a pótzászlóaljnál, sebesüléséből lábadozva kapott meg, fényképes levelezőlap formájában. A kép, amely a kitüntetés pillanatát örökítette meg, a következő szöveget is tartalmazta: „Emlékül Fazekas Bálintnak – József főherceg.” [6]

S hogy mi lett Fazekas Bálinttal? Nem tudni. Az ezred elesettjei között szerepel egy Fazekas Bálint, 1915. 03.05-ös elhalálozási dátummal. Viszont a pótzászlóalj temetőjében ilyen nevű eltemetett nincs. Ki tudja, talán túlélte a háborút, és ha igen, volt miről mesélni az unokáknak!

Végezetül következzék a két hős katona rövid életrajza:

1. vitéz Csige József rendőr, Debrecen. Született 1890-ben Balmazújvároson. Az I. világháborúban a cs. és kir. 39. gyalogezred katonájaként harcolt. Az orosz fronton 1914. szeptember 10-én fogságba esett, ahonnan három nap múlva másodmagával megszökött. Sikerült visszaérniük a saját csapatokhoz, ahol József főhercegnek személyesen tettek jelentést, illetve engedélyt, hogy az ezredhez visszahelyeztessenek. 1915 januárjában könyökét ellenséges golyó találta. Műtéténél (1915. 01.31.)  József főherceg is segítkezett, majd Csige gyalogos mellére tűzte a Nagy Ezüstöt. Kitüntetései: I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érem, Károly Csapatkereszt, Sebesültek Érme. (Vitézek albuma, Lépesfalvi, A háború, amilyennek én láttam I. kötet 164., 403-404. oldal)
2. Fazekas Bálint. Az I. világháborúban a cs. és kir. 39. gyalogezred katonájaként harcolt. Az orosz fronton 1914. szeptember 10-én fogságba esett Luzseb Gorny-nál, ahonnan három nap múlva Csige Bálint bajtársával megszökött (lásd Csige Imre életrajzát). Sikerült visszaérniük a saját csapatokhoz, ahol József főhercegnek személyesen tettek jelentést, illetve kértek engedélyt, hogy az ezredhez visszahelyeztessenek. József főherceg több alkalomal is ráismert Fazekas Bálintra.1915 február 3-án személyesen tűzte mellére az I. osztályú (nagy) Ezüst Vitézségi Érmet. Az esetről fénykép is készült, amit Fazekas gyalogos a pótzászlóaljnál, sebesüléséből lábadozva kapott meg. A kép, amely a kitüntetés pillanatát örökítette meg, a következő szöveget is tartalmazta: „Emlékül Fazekas Bálintnak – József főherceg.” Az ezred elesettjei között szerepel egy Fazekas Bálint, 1915. 03.05-ös elhalálozási dátummal. Viszont a pótzászlóalj temetőjében ilyen nevű eltemetett nincs. Ki tudja, talán túlélte a háborút, és ha igen, volt miről mesélni az unokáknak! (A háború, amilyennek én láttam I. kötet 164. oldal, Lépesfalvi 113. oldal,Jákó Margit: József főherceg 182. oldal)