császári és királyi 39. gyalogezred

frame
Schweidnitz 1757 • Breslau 1757 • Olmütz 1758 • Grüszau 1759 • Gottesberg 1759 • Friendland 1759 • Landshut 1760 • Belgrád 1787 • Szabács 1788 • Jemappe 1793 • Cateau 1794 • Mantua 1796 • Rivoli 1796 • Neumarkt 1796 • Tagliamento 1797 • Hocheim 1797 • Legnano 1799 • Marengo 1799 • Trebbia 1799 • Mantua 1799 • Genova 1800 • Marengo 1800 • Asiano 1801 • Castelfranco 1801 • Bosen 1805 • Lanchut 1809 • Neumarkt 1809 • Aspern 1809 • Pozsony 1809 • Podubnie 1812 • Moszkva 1812 • Villach 1813 • Drezda 1813 • Mincio 1814 • Conflans 1815 • Óbecse 1848 • Perlász 1848 • Kápolna 1849 • Isaszeg 1849 • Buda 1849 • Komárom 1849 • Nagysalló 1849 • Vác 1849 • Debrecen 1849 • Temesvár 1849 • Solferino 1859 • Mailand 1859 • Custozza 1866 • Königgrätz 1866 • Dolnje Tuzla 1878 • Doboj 1878 • Lemberg 1914 • Komarno 1914 • Lesnovice 1914 • Blozew Gorny 1914 • Dukla 1914 • Nagycsertész 1915 • Szálnok 1915 • Hoher Trieb 1915 • Isonzó 1915 • Isonzó 1916 • Isonzó 1917 • Kőhalom 1916 • Mogyoróstető 1916 • Sósmező 1916 • Fajti Hrib 1917 • Piave 1918 • Montello 1918 • 

Buda, 1849. május 21.

beolvasas0030b.jpg
2016. május 20. 17:07

A honvédelem napja alkalmából emlékezzünk meg a Buda 1849-es ostromában részt vevő 39-es elődökről. (Terjedelmi okokból cikkünk kizárólag a döntő rohamra koncentrál).

Buda ostroma során az ezred III. zászlóalja először 1849. május 17-én hajnalban hajtott végre támadást az ostromlövegek által megrongált falak ellen. A tüzérségi tűz a Székesfehérvári kapu és az attól keletre lévő rondella között tört egy rést a falon. A támadás ez ellen a rés ellen, valamint az attól jobbra és balra lévő falak ellen irányult. A támadás során a III. zászlóalj a rés ellen hajtott végre rohamot. Kiderült azonban, hogy a létrák nem érik el a falak tetejét, így a falak ellen vonulókat is a rés támadására irányították. Azonban a rés túl meredek volt, és mivel azt leküzdeni csak lassan, négykézláb mászva volt lehetséges, a csapatok egymásra torlódtak. A támadást emiatt lefújták, és a csapatokat visszarendelték. Így folytatódott a rés további lövetése, míg a következő támadás 21-én történt meg.[1]

            A nevezetes napon a  III. zászlóalj erősítésként lett előrerendelve, és a döntő rohamra indítva. Erről az előrevonásról Rónay Károly így ír:

„Fél háromkor szálltak fel a röppentyűk, mire az önkéntesek elöl, utánuk a három dandár, indultak a bástyák felé; a negyedik dandár pedig egyenesen a törésnek tartott, csak a beregi egy századnyi önkéntesek s a Dom Miguelek hagyattak vissza tartalékul……..A Dom Miguelek, nagyrészt Szatmár megyei fiúk, midőn hozzájuk érkeztem, s megértették tőlem, hogy a földijeik, a 28. zászlóaljbeliek, már a törés tetején vannak, de segítségükre kell sietniük, leírhatatlan lelkesedéssel törtek elő, s nyomatékos támogatásuk mellett, a rés tetejéről s az attól balra eső rondellából szórt pokoli tűz dacára, feltartóztathatatlanul haladott a dandár a törésen át…”[2]

A Fejérvári kapu fölötti toronyból az osztrákok erős gyalogsági tűzzel lőtték az ostromlókat. A zászlóalj tüzet vezetett a toronyból tüzelőkre, és sikerült az onnan lövöldözőket elhallgattatni. A zászlóaljak a kaputól balra lévő, tüzérségi tűzzel létrehozott résen keresztül jutottak be a várba.[3]

            A rés törmelékén felmászó zászlóaljat sortűz fogadta, amely a rohamozók első soraiból sok áldozatot követelt. Karsa Ferenc naplója alapján ekkor esett el Burdina Alajos őrnagy. Schulcz Bódog dandárparancsnok visszaemlékezése szerint tüdőlövést kapott, és súlyos sebébe az éjszaka belehalt. Ennek valamelyest ellentmond Máriássy János ezredes visszaemlékezése, aki a Lovarda utcában már halva találta Burdina őrnagyot. „Miután akkor még kívülem és Droquet alezredesen kívül a törzstisztek közül a várba senki nem jutott, határozottan állíthatom, hogy Burdina őrnagyot illeti a fő dicsőség, mert minden kétség nélkül ő volt a törzstisztek közül az, aki zászlóaljával elsőnek hatolt be a résen, s ő volt az egyetlen törzstiszt, aki bent a várban, harc közepette esett el.”[4]

            A várba bejutó zászlóalj a házak között küzdött tovább.

            „A páratlan vitézségű Dom Miguel zászlóalj alig verekedett be a magas falakon, s őrnagy vezetőjük tüstént halva rogyott össze lábaik előtt, s átalán véve több főtiszt „éljen a haza! s előre!- kiáltások közt adá ki lelkét, mi az ostromlókat még inkább lelkesíté”[5].

            Az ostrom során további tiszti veszteség is történt, ugyanis megsebesült Kortsmár Antal főhadnagy.[6] Emellett a legénységi veszteség halottakban megközelítette a százat, illetve nyílván jelentős számú sebesülés növelhette a harcképtelenné váló 39-esek számát.

Burdina őrnagy az ostromban elesett tisztek között, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 1848-49-es szabadságharcosok sírkertjében nyugszik.

            Nem feledhetjük tehát, hogy 1849. május 21-én, melyre honvédségünk a honvédelem napjával emlékezik meg minden évben, a 39-esek is részt vettek a mindent eldöntő rohamban.

            A kezdőképet Mihucz Péter rajzolta, akinek ezúton is megköszönöm önzetlen segítségét! 

 



[1] Máriássy visszaemlékezése Budavár bevételének emlékezete 1849 Európa könyvkiadó Budapest, 1989 138-139. oldal

[2] Budavár bevételének emlékezete 1849 Európa könyvkiadó Budapest, 1989 141. oldal

[3] Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak… Budapest, 1998 98. oldal

[4] Máriássy ezredes visszaemlékezése Budavár bevételére A szabadságharc kilenc nagy csatála Budapest, 1978 72. oldal

[5] Vahot Imre: Honvédek könyve Pest, 1881  I. rész 114. oldal

[6] Bona Gábor: Századosok  az 1848/49. évi szabadságharcban Budapest, 2009. I. kötet 578. oldal

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.