Az 1878-as hadjárat 39-es veteránjainak tablója
A 39. gyalogezred 1878-ban, csupán 12 évvel az előző hadjárat után, újra harcba indult. Bosznia okkupációjára ekkor került sor, és a korábbi vesztes háborúk (1859, 1866) területi veszteségei után az Osztrák-Magyar Monarchia végre a Balkánon terjeszkedhetett. Bár a Monarchia a számára kedvező döntések alapján jogot formálhatott a területre, a lakosság egy része fegyverrel fogadta annak csapatait.
A harcokban a 39. gyalogezred három zászlóaljjal vett részt, és a nehéz terepet kihasználó ellenséggel számos nehéz harcot vívott főleg Tuzla, Doboj, és Gračanica környékén.
Az alig több, mint egy hónapig tartó hadjáratban valamivel több, mint 300 főt vesztett az ezred halottakban, sebesültekben és eltűntekben.
Mint a tablón is látszik, a hadjárat veteránjai még 1908-ban is megemlékeztek a harcokról. A tablón szereplők közül néhányak neve szerepel a sebesültek között, így Nagy Lajos, Szöllősi Dániel, Vértessy István (a téglagyáros) és Tóth András.
Az egykori harcostársak összetartottak, és még a 39. gyalogezred emlékművének 1925-ös felavatásakor is képviseltették mogukat, illetve koszorúz helyeztek el az emlékműnél.
(A tabló a szerző birtokában)