39-esek Csehországban I. rész[1]

A káder

                Volt egy hely a világháború alatt, ahol majd minden 39-es katona megfordult: a pótzászlóalj. Közismertebb nevén: a káder. Gyakorlatilag itt állították össze a frontra induló alegységeket, ahogy akkor mondták, a menetszázadokat, menetzászlóaljakat. Ez a káder a háború kirobbanásakor Debrecenben, a Pavillon laktanyában volt. A mozgósítás hívó szavának engedelmeskedő alföldi ember begyalogolt, beszekerezett, bevonatozott a cívisvárosba, és jelentkezett az ezrednél. Itt, mint kiképzett tartalékost beöltöztették és ellátták felszereléssel. Beosztották alegységébe, majd a katonai esküt letéve vonatra szállt, és megindult Szerbiába az ezred után után, ahová az első napokban az ezred már megérkezett. Persze, az első ilyen csoportokat katonazenekar és ünneplő tömeg kísérte, de miután az ilyen jelenetek megszokottá váltak, elmaradt az ünnepi jelleg. A háború a hétköznapok részévé vált.

                Legközelebb akkor találkozhatott a katona a káderrel, ha megsebesült, vagy szabadságot kapott. Felgyógyulása után, illetve a szabadság végével ugyanis a káderhez kellett bevonulni. Persze az is előfordult, hogy valakit a kádernél helyeztek beosztásba, hiszen kiképzőre, írnokra, szakácsra ott is szükség volt. Mert hiszen egy idő után elfogytak a kiképzett tartalékosok, és a bevonuló fiatalokat ki kellett képezni, azokból katonát kellett faragni. Nagy szerencse volt ott szolgálni, a fronttól távol, biztonságban. Főleg, amíg a pótzászlóalj Debrecenben volt! Hiszen a katonának, aki valamely említett okból odakerült, alkalma volt látni a családját, és talán rövid időre haza is mehetett! Mindemellett a front éhezése, szomjazása után a hazai ízek, a bőségesebb élelmezés lehetősége is fennállt. A Kárpátok hegytetői után felüdülés lehetett a hazai táj látványa, a Nagytemplom, akácfa, vasárnapi harangzúgás! Az tudta ezt értékelni, aki állandó életveszélyben volt kénytelen nélkülözni a hétköznapok e máskor apró és jelentéktelen részleteit.

                                          A pótzászlóaljnál kelt levél (a szerző tulajdonában)

                De a Monarchia vezetése megváltoztatta a pótlások rendszerét. Ezeket a központokat a katonák lakóhelyétől távolra helyezte, így a 39. gyalogezred pótzászlóalját Königgrätz-be, mai nevén Hradec Královébe (ma Csehország) helyezték, míg a Pavillon laktanyába éppen egy cseh legénységű ezred, a cs. és kir. 72. gyalogezred pótzászlóalja került. Az ok talán az lehetett, hogy a katonákat szülőföldjüktől távol könnyebben együtt lehetett tartani, míg otthonuk közelében a szökések, családi problémák miatti kérelmek száma megnövekedhetett[2]. Mindenesetre 1915 júniusában a debreceni pótzászlóalj vasúti szállítással a csehországi Königgrätz-be, illetve  Jaromerba ( ma Jaromĕř, Csehország) költözött. Nem először járt arra 39-es katona! Az 1866-os Königgrätz-i csatában részt vett az ezred ezredparancsnoka és segédtisztje, akik a csatamezőn, illetve a Hradec Králové-i temetőben nyugszanak (ez a történet más „felderítésre” került, de befejezéséhez egy újabb csehországi látogatás szükséges a jövőben)  . Másrészt Jaromĕř közvetlen szomszédságában van a Jozefstadt-i erőd (ma Josefov, Csehország), ahol 1849-ben, a szabadságharc leverése után az ezred állomásozott. És persze az erőd börtönében is voltak a szabadságharcban betöltött szerepük miatt várfogságukat töltő 39-esek szép számmal.