Közös ezred lévén, a 39. gyalogezredben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezete kényes téma volt. Ennek egyik oka az volt, hogy az ezred, melyet 1756 óta az uralkodó és a zászló tiszteletére neveltek, 1848-ban a magyar ügy mellé állt, és a szabadságharc egyik legvitézebb alakulataként harcolt!

                Nagy vihart keltett hát, amikor 1903-ban az ezred harmadik évet szolgáló, visszatartott legénysége a debreceni honvédemléket[1] titokban megkoszorúzni szándékozott. Az esetet, és annak bűntetőjogi következményeit egyenesen az országgyűlésben is tárgyalták, Bakonyi Samu képviselő interpellációja nyomán. Az ügy pikantériája, hogy a honvédelmi miniszter, aki a válaszokat adta, Nyíri Sándor honvédelmi miniszter volt, aki 1895 és 1896 között maga is az ezred tisztje volt alezredesként!

                Bakonyi Samu képviselő első alkalommal 1904. január 5-én szólalt fel az esettel kapcsolatban.[2] Felszólalásában elmondta, hogy a katonák, akik közül Bíró Sándor őrvezető, Császy Samu tizedes, Sándor Bernát tizedes, Horog Gyula, Gál Lajos és Kiss Sándor gyalogosok október óta vizsgálati fogságban voltak, pusztán az emlékművet akarták megkoszorúzni, minden politikai vagy egyéb cél nélkül. Interpellációjának a lényege ez volt: tud –e a honvédelmi miniszer arról, hogy a katonák már harmadik hónapja vizsgálati fogságban vannak? Mi az ellenük felhozott vád katonai büntetőjogi alapja? Intézkedik –e a honvédelmi miniszter, hogy az eljárás késedelem nélkül lezáruljon, és a katonákat mielőbb szabadon engedjék?

                A honvédelmi miniszter válaszában elmondta, hogy a katonák szolgálatban való visszatartása államérdek, annak politikai színezete nincs. Ugyanakkor a katonának politizlni, és a megtörténtekhez hasonlókat cselekedni nem lehet. Többször elhangzott a 37. gyalogezred katonáinak bileki zendülése, ahol az újoncozás elmaradása miatt visszatartott, idejét kitöltő katonák zendülést hajtottak végre.

                A honvédelmi miniszter 1904. április 16-án válaszolt az interpellációra, és az ülés, csakúgy mint január 5-én, bekiabálásoktól sem volt mentes. Az eset körülményeit és akkori állását Nyíri Sándor honvédelmi miniszter válaszából ismerjük.

                Bíró Sándor szakaszvezető, a 2. század katonája 1903. október 6-7. között  megállapodott Kiss Sándor gyalogossal, hogy megkoszorúzzák a debreceni szabadságemléket. Az ötletet az a korábbi eset adta, amikor 1903. október elején szegedi közös ezredbeli katonák megkoszorúzták a szegedi Kossuth szobrot. Az ügyhöz csatlakozott Csáky Sámuel tizedes és Gáll Lajos szakaszvezető. A kereskedő végzettségű Gáll szakaszvezető feladata volt, hogy összegyűjtse a legénység körében a koszorú árát.  Azt tervezték, hogy a koszorút október 17-én éjszaka fogják az emlékműnél elhelyezni.

                Bíró szakaszvezető hetedmagával október 14-én az „Olajütőhöz” címzett kocsmában gyűlt össze, és tervüket írásba foglalták. E szerint a koszorún nemzetiszínű szalag lesz, mely a következő szöveget fogja tartalmazni: „A magyar szabadságharcz dicső emlékére a 39. gyalogezred igazságtalanul visszatartott legénysége.”

                Az eset a katonai vezetés tudomására jutott, és a katonákat megakadályozták tettük elkövetésében. A helyőrségi katonai bíróság az ügyet január 9-én lezárta, és az alábbi bűntetéseket szabta ki:

Bíró Sándor szakaszvezető  : 8 hónap börtön

Kiss Sándor gyalogos          : 8 hónap börtön

Császi Sámuel tizedes        : 6 hónap börtön és lefokozás

Sándor Bernát tizedes        : 6 hónap börtön és lefokozás

Gál Lajos őrvezető             : 5 hónap börtön és lefokozás

Rosenbaum Alajos gyalogos: 4 hónap börtön

Horog Gyula gyalogos        : 4 hónap börtön

Kiss Imre gyalogos            : 3 hónap súlyosbított börtön

Puskás Zsigmond dobos     : 3 hónap súlyosbított börtön

Vattai György őrvezető      : a vádak alól felmentve

Szilágyi Lőrincz gyalogos   : a vádak alól felmentve

Varga Gábor gyalogos       : a vádak alól felmentve

Andirkó Antal gyalogos     : a vádak alól felmentve

                Hozzá kell tennünk, hogy mint azt a honvédelmi miniszter előadta, katonai szempontból a fegyelmi vétség nem a koszorúzás volt, hanem az, hogy a zászlószalag feliratával minősítették a visszatartásukra hozott parancsot. „Ez nem hazafias dolog, mert kitűnt, hogy nem a szabadság-szobor megkoszorúzása volt itt a főczél, hanem a fennálló katonai szolgálati rend és a kiadott parancs elleni tűntetés, illetőleg izgatás volt a fődolog. Ez pedig nagyon is alkalmas arra, hogy a többi egyénekben is a szolgálat iránt veszedelmes hangulatot keltsen.”[3]- hangzott el a honvédelmi miniszter indoklásában.  Mindemellett a katonai jogszabályok akár 5 év, súlyosabb esetben halálbüntetés kiszabását is lehetővé tették volna. Mint pedig kiderült, az ezred parancsnoka, Vogel Pál ezredes március 5-én elengedte Kiss Imre gyalogos és Puskás Zsigmond dobos hátralévő büntetését, Míg Rosenbaum és Horog gyalogosok is a kirótt idő előtt, már március 26-án szabadultak. Emellett kilátásba helyezte, hogy a többi elítélt kegyelme is megtörténhet, amennyiben magaviseletük azt indokolni fogja.

                Bakonyi Samu képviselő az országgyűlésben kifogásolta a jogi eljárást, mivel a katonák sem a pénzt nem gyűjtötték össze, sem pedig a koszorút nem csináltatták meg, így cselekményük csak terv volt. Azonban az országgyűlés végül a honvédelmi miniszter válaszát elfogadta.